MESE AZ EZER ESZTENDŐ KIRÁLYSÁGÁRÓL – MÁSODIK FEJEZET

Hőseink immár közösen folytatták útjukat. Stefán önérzetes paripáján – Dobón, Adria jámbor lován – Futón kanyargott a megannyi meglepetést tartogató völgyekben. Kristálytiszta folyókon keltek át, magasztos fák által őrzött zord hegységekre vágtattak föl s alá, aranyló búzamezők mentén ejtőztek. Legnagyobb bánatukra egy árva lélekkel sem kerítette szembe őket a sors. „Már hetek óta csak barangolunk, de sehol egy sértődékeny óriás; egy világtalan, akit vak vezetne; egy kard nélküli vitéz vagy legalább egy dörzsölt kereskedő, aki eladná nekünk a császár új ruháját.” – dörmögte reményvesztett vitézünk, Stefán. „Ne türelmetlenkedj! Jó munkához idő kell.” – biztatta Adria. S csodák csodájára a földön heverő leveleket lágy szellő repítette magasba, majd hirtelen egy furcsa alak jelent meg az út közepén. Sudár fiatalember képében tündökölt, magas kalapját fogaskerekek díszítették. Hosszú, bőszárú nadrágjába csupán félig tűrte be ingjét – másik fele szórakozottan lógott combjára. Bársony zakója padlizsánra emlékeztetett, a nyakán viselt sálra bohém csomót kötött. Kezében ezüstlánchoz rögzített órát tartott. „Való igaz…imént csupán a trehány bolondot hagytam ki felsorolásomból. Lám csak, most ő is megérkezett…” – tekintett rosszallóan Stefán a váratlan látogatóra. „Trehány bolond…nem rossz. Így még nem neveztek, azonban ha megengeditek, akkor tisztességgel bemutatkoznék. Időrabló vagyok.” – vetette oda félszegen a fiatalember. „Pompás név, tükrözi az egyéniségedet.” – kuncogott Adria. „Mondd, mi járatban vagy errefelé?” – tapogatózott gyanakvó vitézünk. „Egy ideje már figyelemmel kísérem utatokat. Mit gondoltatok? Miért nem találkoztatok egy árva lélekkel sem? Miért éreztétek időpocsékolásnak fáradtságos vándorlásotokat?” – mosolygott Időrabló. „Időapó egyik csibész fia vagyok, örök fiatalságra kárhoztattam – sosem válik belőlem felnőtt, a komolyság messziről elkerül. Édesapám időt ad az embereknek, én elveszem.” – folytatta. „Ez mégis hogy lehetséges?” – kérdezősködött Adria. „Több módon is lehetséges. Akadályokat gördítek az emberek elé, mint ahogyan veletek is tettem. Tudtam: az a célotok, hogy minél több szerzettel beszéljetek – elhíreszteljétek csodás királyságotok hírét, hihetetlen erőtöket. Úgy alakítottam az eseményeket, hogy ne kerüljön az utatokba egyetlen kósza vándor sem – olykor másodperceken múltak a váratlan találkozások. Máskor felgyorsítom az időt. Fél óra öt perc alatt röppen el. Azt mondják elkanászodtam, lehet benne valami. Tulajdonképpen szeretnék borsot törni atyám orra alá.” – Időrabló vigyorral az arcán ecsetelte történetét, szemében mégis szomorúság látszott. Majd egyik pillanatról a másikra köddé vált. Csakugyan…az idő olykor leghűségesebb cinkostársunk; bár többnyire úgy érezzük, ellenünk dolgozik. „Eltűnt. Így nem tudjuk teljesíteni küldetésünket. Megoldást kell találnunk, vissza kell szereznünk a tőlünk elrabolt perceket.” – révedt maga elé Adria. „Keressük fel Időapót. Emlékszel? Időrabló azt mondta, hogy ő elveszi; édesapja pedig visszaadja az időt.” – indítványozta Stefán. „Na jó, de mégis hol keressük a bölcs öreget?” – kételkedett a leány. Vitézünk a karján díszelgő régi órát kémlelte; mely nem csupán az órát és percet, de az évet – a hónapot – a napot is mutatta. A mutatókat visszatekerte közös utazásuk kezdetéhez, s így szólt: „Drága Időapó! Kérlek segíts rajtunk! Adj időt feladatunk beteljesítésére.” Ekkor megjelent egy idős, hosszú szakállú apóka. Arcát barázdák szelték át, görbe botra támaszkodott. „Miben lehetek segítségetekre gyermekeim?” – kérdezte a nevető szemű bölcs öreg. „Fiad – Időrabló – önmaga szórakoztatására fosztott meg minket értékes perceinktől. Arra gondoltunk, hogy visszaadhatnád azt az időt, amit ő eltulajdonított tőlünk.” – válaszolta Adria. „Kérlek ne haragudjatok rendetlen gyermekemre, képtelen a komolyságra. Máskülönben tudná, hogy nem az idő mennyisége a meghatározó, hanem az, hogy mivel töltjük el. Ha tengernyi idővel rendelkeznénk – akadályokat és kihívásokat nélkülözve, akkor többé már nem lenne valódi értéke a nyugalmas perceknek.” – szabadkozott Időapó. „Ez mind szép és jó, de mi kitartóan haladtunk előre, bízva a siker elérésében. Időrablónak köszönhetően azonban úgy érezzük, hogy felesleges köröket futottunk.” – magyarázta Stefán. „Ne aggódj kedves barátom, a kemény munka előbb vagy utóbb mindig megtérül – megígérhetem most sem lesz ez másként.” – azzal felemelte görbe botját, s hármat koppantott vele. Időrabló azon nyomban ott termett. „Drága fiam…nem bírsz magaddal. Ebben a minutumban add vissza e két elkötelezett fiatalnak a tőlük elrabolt perceket! Hányszor mondtam már? Bánj csínján az időpocsékolással!” – szidalmazta engedetlen gyermekét Időapó. „Elnézést, de az apó mit ért az alatt, hogy bánjon vele csínján?” – kérdezte Stefán. „Tudod gyermekem a harmónia része, hogy olykor egészséges hiánynak kell keletkeznie. Egyensúly csupán akkor lehetséges, ha nem csupán adatik az idő, de olykor el is vétetik. Ez az élet rendje. A fiam hajlamos eltúlozni az idő elrablását, s az ilyen formán végletté válik. Még tanulja a harmónia törvényét.” – válaszolt a bölcs öreg. „S Te fiam, mivel ismét nem tudtál megálljt parancsolni komiszságodnak, így azt a feladatot szabom ki rád, hogy Stefán és Adria munkáját segítsd.” – folytatta Időapó. „Időrabló…a világ minden pontján megfordulsz. Ha már ott vagy, tedd magad még hasznosabbá. Amerre jársz: vidd el az Ezer Esztendő Királyságának hírét, illetve az ifjú hölgyben rejlő erő történetét. Járjanak csodájukra!” – intézte szavait az idős úr fiához, Időrablóhoz. „Immár erőfeszítéseink értelmet nyertek. Köszönjük a segítséget bölcs, öreg Időapónk.” – mondott köszönetet Adria és Stefán. Hőseink elbúcsúztak az idő uraitól, s hazatértek. Nem kellett sokat várniuk – hamarosan a világ minden tájáról érkeztek vándorok, hogy megtekintsék a különleges királyságot, határtalan erővel bíró leányát – Adriát és bátor vitézét – Stefánt. Hőseink azóta is járják a Királyságot, néha összefutni velük – olyankor elmondanak sok igazságot! Itt a vége, fuss el véle!

S Ti, csodavilágot álmodó gyermekek és Ti, csillogó szemű szülők – felnőttek ne feledjétek…a varázslat ott rejtőzik a legapróbb részletekben is, csupán nyitott szemmel kell járnotok.

Bebarangolnád az Ezer Esztendő Királyságát? Most lehetőséged nyílik rá. 2022. május 29-én (vasárnap) 10 órától nagy ünnepség kerekedik a Királyságban. Sok szeretettel várják Mórahalom apraját-nagyját!