MEGFOGHATATLAN MÓRAHALMI MESEKÖNYV

HOMOKFÚTTA HÉTPRÓBA – Első fejezet

Egyszer volt, hol nem volt…Domaszéken is túl, hol a szél is erősebben fúj, volt egyszer egy kastély. Magányosan tengette itt életét Kolo – a szélszelídítő király. Karjai napról napra gyengültek; nehéz, szélnyelő ezüst kardját egyre nehezebben tudta megmozdítani. Egy nap úgy határozott, hogy tanoncokat vesz maga mellé, akik majd továbbviszik mesterségét. Tengernyi levelet írt abban a reményben, hogy az egyik kis papírfecni majd emberére akad. Mikor az utolsó iromány is a levélkupac tetejére került – Kolo összeszedte maradék erejét, megfogta a kardot, s óriásit lendített rajta. Küldeményei forgataggá formálódtak – majd szelek kíséretében indultak kalandos útjukra. Évek teltek el, s nem érkezett válasz…egy sem. A magának való király kezdte feladni a reményt, hogy lehet még valaki, aki nyomdokaiba lép. Ismét elérkezett az ősz… egy hűs, ködös reggelen Kolo morogva forgolódott ébenfa ágyában, mikor kopogás hallatszott. Hősünk úgy vélte csupán képzelete játszik vele, így ismét fordult egyet, hogy kényelemben folytathassa létfontosságú napirendi pontját – a lustálkodást. Nyugalmát már-már monotonná váló dörömbölés szakította meg. Lassan fölült, magára öltötte régi-kopott köntösét, lábait elnyűtt mamuszaiba csúsztatta…s morogva útnak indult. „Hányszor mondtam már Gitta anyónak, hogy ezekben a korai órákban ne zargasson újdonsült mendemondáival.” – zsörtölődött a mogorva király, míg ódon ajtajához nem ért. Nagy levegőt vett, majd lehengerlő hírekre készülve ajtót nyitott. Csalódnia kellett – ugyanis ajtajában nem a páratlan szépségű anyóka toporgott, hanem két kicsinyke gyermek. „Mi szél hozott benneteket ide – hol csak a zordon szél jár? Na meg persze Gitta néni, de az más tészta – szívós matróna, azt meg kell hagyni.” – kalandoztak el az öblös hangú uralkodó gondolatai. „Levél érkezett hozzánk. Abban azt írta, hogy szívesen lát bátor gyermekeket – mi gyerekek is vagyunk, bátorságunk is van elég – gondoltunk egyet, s idejöttünk.” – válaszolt kissé bátortalan hangon a gyermekpáros fiú tagja, Benjámin. „Bevalljuk, nehéz feladat elé állított minket, ugyanis a lakcímet lefelejtette az üzenetről.” – igazgatta megilletődve fehér fodros szoknyáját Regina, a páros leánytagja. „Ohh…én balga, hát ezért kellett éveket várnom. Hogy felejthettem el a lakcímet megadni?” – gondolta magában Kolo. „Nos…el sem tudom képzelni hogy történhetett ez a kis technikai malőr, de ilyesmire ne is pazaroljuk a drága időnket.” – jelentette ki zavartan az idős király. „Fáradjatok beljebb. Ahogy elnézem: rátok fér egy alapos lubickolás és egy kiadós reggeli.” Apró hőseink besétáltak a barátságtalan kastély falai közé – megfürödtek, majd csatlakoztak Kolo királyhoz és elfogyasztották ízletes elemózsiájukat. „Most pedig Kedveseim, jöhet a jól megérdemelt déli szieszta.” – nyújtózott jóízűen a befásult uralkodó. „Hiszen még csak most érkeztünk, mi nem vagyunk álmosak.” – ecsetelte leplezetlen őszinteséggel Regina. „Én nagyon is elpilledtem. Tájékoztatásul közlöm, hogy nektek sem fog megártani ez a kis pihenő… minden erőtökre szükségetek lesz.” – válaszolta sejtelmesen az öreg király, majd visszatért hálókörletébe hőn szeretett ébenfa ágyikójához. „Szükségünk lesz az erőnkre? Ezt mégis hogy értette?” – értetlenkedett Benjámin. „Nem tudom, de nagyon furcsa ez az idős úr.” – válaszolt a leány. Azzal visszavonultak szobáikba, s nagy izgalmukban elnyomta őket az álom. Néhány óra elteltével óriási robaj törte meg a csendet – Kolo lábasokkal csörgött, evőeszközökkel zörgött. „Csakhogy felébredtetek! Ideje munkához látni. Hogy lesz így belőletek szélszelídítő?” – kérdezősködött a kastély ura. „Ne tessék haragudni, de nem értjük, hogy miről van szó.” – mentegetőzött Regina. „Én már idős vagyok kislányom. Alig tudom felemelni gyönge karjaimat, nemhogy a szelek kardját megmozdítsam. Az eszem sem olyan éles már, mint fiatal koromban. Ti lesztek az én utódaim – megzabolázzátok a rakoncátlan szellőket, melyek idővel engedetlen széllé változhatnak.” – magyarázta Kolo. „Mi még nagyon kicsik vagyunk ehhez, nem tudnánk irányítani azokat az engedetlen szeleket.” – kommentálta Benjámin. „Sokat kell még tanulnotok. Nem megy ez egyik napról a másikra, ezért is kezdjük el időben az oktatásotokat. Innentől kezdve ne halljak egy kósza kifogást sem!” – csattant fel a tettre kész uralkodó. „Most pedig teljesítitek a szélszelídítők hét próbáját, ha sikerül – akkor Ti lesztek a kastély következő tulajdonosai. Készen álltok?” – tette fel a nagy kérdést Kolo király.

Vajon milyen próbákat kell majd kiállnia Reginának és Benjáminnak? Sikerül teljesíteniük a megszabott küldetéseket? A következő fejezetből kiderül.

Szeretnél Te is szélszelídítő lenni? Elég bátor vagy ahhoz, hogy kiállj néhány próbát? Hamarosan lehetőséged nyílik rá, ugyanis a KOLO Kulturális Központban sok szeretettel várunk Téged és családodat egy igazán különleges nyárbúcsúztató bulin – 2022. szeptember 17-én (szombat).