MEGFOGHATATLAN MÓRAHALMI MESEKÖNYV

HOMOKFÚTTA HÉTPRÓBA – Második fejezet

Az aranyló ősz lassan télbe fordult, a fagyos tél tavaszba, s az illatos tavasz forró nyári hőségbe. Benjámin víz után kutatott, Regina a maréknyi árnyék nyomába eredt. „Elnézést kérek…ki engedélyezte számotokra a szünetet?” – vonta kérdőre tikkadt tanítványait a szélszelídítő király. „Már négy próbát kiálltunk Kolo Mester! Megteszünk minden tőlünk telhetőt, de rekkenő ez a hőség.” – felelte Benjámin. „Kisfiam, már rég illett volna teljesítenetek mind a hét próbatételt, el vagyunk maradva. Talpra gyerekek – vár a munka!” – csapta össze kérges tenyereit a zsémbes uralkodó. Így esett, hogy a tanoncok menten munkához láttak – annak ellenére, hogy egyikük foga sem fűlött az aznapi megpróbáltatáshoz. Mégis megérte küzdeni, hiszen még alkonyat előtt teljesítették az ötödik kihívást. „Ezt nevezem, derekasan helytálltatok!” – derült fel az idős úr borongós arca. „Holnap az utolsó két feladaton is túllendültök!” – kuncogott. Benjámin és Regina azonban nem tűnt túl lelkesnek – sőt, kimondottan rosszkedvet sugároztak. „Talán túl keményen bántam velük…pedig az lenne a célom, hogy később boldogan végezzék a feladataikat.” – merült gondolataiba a Mester. „Holnap nem kell korán kelnetek, kirándulni megyünk.” – közölte szelíd mosollyal. „Kolo Mester, mi most szeretnénk kihagyni a vacsorát. Inkább eltennénk magunkat holnapra.” – indítványozta Regina. Alighogy kimondta, már ott sem voltak. Reggel ragyogó napsugarak töltötték be a két tanonc szobáját, lassan cirógatták apró pilláikat – egészen addig, míg ki nem nyitották csokoládébarna szemüket. „Úgy aludtam, mint a bunda. Kíváncsian várom az ígért kirándulást. Vajon merre kalandozunk majd?” – kezdte korai tanakodását Benjámin. Azzal kipattantak az ágyból, elfogyasztották kakaójukat és mazsolás kalácsukat, fogat mostak, felöltöztek, s megtöltötték minden földi jóval kirándulásra szánt tarisznyájukat. Mesterük lassan döcögött le a végtelennek tűnő lépcsőfolyamon. „Drága gyermekeim! Remélem kipihentétek magatokat. Mikor tanítványaimmá lettetek szigorúan megtiltottam, hogy játszatok a kastélyban lévő titkos járatokkal, kiváltképp az alagsorban található labirintussal. Eljött az ideje, hogy bebarangoljátok mindazt, amitől eddig óvtalak Titeket!” – jelentette be magasztosan az uralkodó. Ekkor felemelte szélhasító kardját, s kipattintotta a markolatot díszítő smaragd ékkövet, majd Regina apró tenyerébe helyezte. A növendékek észbe sem kaptak, s már kitárult előttük egy kopott, hangosan nyöszörgő ajtó. „Ez a Ti küzdelmetek, nem tarthatok veletek. Tudom, hogy már elég erősek vagytok ahhoz, hogy kiálljátok az összes megpróbáltatást, amivel odalent szembesültök.” – ecsetelte bizakodva Kolo király. „Ezt a smaragdot vigyétek magatokkal, az első feladvány kapcsán szükségetek lesz rá.” – indította útnak jó tanácsával diákjait. Regina és Benjámin a következő pillanatban már azon kapta magát, hogy a fáklyákkal övezett lépcsősor vége felé közeledik. Amint az utolsó lépcsőfokról is leléptek egy óriási sövénykapuval találták magukat szemben. „Hogyan lehetséges, hogy a Nap sugaraitól elzárva ilyen édenkert lapul?” – hitetlenkedett Regina, s átszökdelt a virágokkal tarkított bejáraton. „Vigyázz Regi, ott egy tó!” – kiáltotta Benjámin. Az utat csillogó víztükör terítette be. „Most hogyan jutunk át?” – aggodalmaskodott Regina. „Nézd! Ott van egy pecabot. Ki kellene fogni egy halat? De melyiket?” – törte a fejét Benjámin. „Minden hal más színű… Hát persze! A zöld halat kell megszereznünk, hiszen az illik a kőhöz!” – csillant fel a lány szeme. Azzal felkapták a horgászbotot, s tüstént munkához is láttak…volna, mert az orsó egy tapodtat sem mozdult. „Alkalmaznunk kell azt a tudást, amit a Mestertől tanultunk. Használjuk a szellők különlegességét.” – vetette fel a fiú, s mindjárt segítségül hívták a finom szellőket, hogy minél előbb megkaparintsák a halat. „Sikerült!” – lelkendezett a két ifjonc, mikor a hal kezükben ékkövük tökéletes másává változott. Egyikük az egyik smaragdot, másikuk a másikat helyezte el gondosan tarisznyájában. A tóból hirtelen egy híd emelkedett ki, melyen könnyűszerrel átsétálhattak. A híd egy varázslatosan szép mezőre vezetett, ahol különböző tulajdonságokkal rendelkező labdák hevertek. „Én ismerem ezt a játékot! Ez a petang!” – világosodott meg Benjámin. Az egyiket fel akarta emelni, de megmozdítani sem tudta. „Itt már a kósza szelek erejére lesz szükség.” – jelentette ki Regina. Csapatmunkával féken tartották a szófogadatlan szeleket, s addig addig formálták őket kedvük szerint, míg átküzdötték magukat a játékon. Cserébe elhúzódott az útjukat álló rózsabokor, mely tövisekkel hivatott távol tartani a nem kívánatos vendégeket. Egy óriási, fekete-fehér kockás asztalhoz ért a nebuló páros. Kártyák tornyosultak az asztalon. „Van egy olyan érzésem, hogy itt éles eszűségünket teszik próbára…” – morfondírozott a fiú. Sorra válaszolták meg a lapokra írt kérdéseket, egyetlen hibát sem vétettek. Hirtelen sűrű köd ölelte körül a szélszelídítő tanoncokat…

Vajon mi történik ezt követően Reginával és Benjáminnal? Kijutnak a labirintusból? A következő fejezetben kiderül, mely még a héten olvasható lesz a KOLO Kulturális Központban.

Szeretnél Te is szélszelídítő lenni? Elég bátor vagy ahhoz, hogy kiállj néhány próbát? Hamarosan lehetőséged nyílik rá, ugyanis a KOLO Kulturális Központban (Mórahalom, Röszkei út 44.) sok szeretettel várunk Téged és családodat egy igazán különleges nyárbúcsúztató bulin – 2022. szeptember 17-én (szombat).