MEGFOGHATATLAN MÓRAHALMI MESEKÖNYV

MESE AZ EZER ESZTENDŐ KIRÁLYSÁGÁRÓL – ELSŐ FEJEZET

Egyszer volt, hol nem volt…Domaszéken is túl, ahol páratlan patájú paripa dúl, volt egyszer egy birodalom, melyben rejtőzött egy apró királyság – benne kicsiny épületek sorakoztak. A nagyvilágot járó vándoroktól hallottam, hogy látták már az összes kulipintyót, ami itt leledzik. Csakhogy azok ezerszer – nem is, tízezerszer – sőt csillagmilliószor nagyobbra nőttek, mint a piciny királyság kis vityillói. A vitéz Stefán fülébe jutott e szóbeszéd, több se kellett neki. „Még hogy pöttöm, s jelentéktelen a mi dicső királyságunk? Ezer esztendő, mi néki osztályrészül jutott. Ha már lúd, legyen kövér. Kicsiben mi leszünk a legnagyobbak!” Elindult hát bőszen világot látni, bizonyítani miniatűr királysága különlegességét. Batyujában rétes lapult, de nem is akármilyen, varázserővel bírt. Aki egy szeletet is megevett belőle, azon nyomban dalra fakadt a gyönyörűségtől. Teltek a napok, a hetek, a hónapok, az évek…legalábbis hősünk így érezte, valójában alig tizenkét perce baktatott lován. Ment, ment, mendegélt…hirtelen keserves zokogást hallott. Vágtatni kezdett hű paripáján – Dobón – a hang irányába. Pipacsmezőre ért, ahol egy csinos teremtést és egy óriást vélt felfedezni. Ha hiszitek, ha nem: az óriás fakadt könnyekre – félve a törékenynek tűnő hölgy erejétől. „Az élet sok tréfájával találkoztam már, de ezt magam sem hihetem – így akartok belőlem csúfot űzni?” – kérdezte hitetlenkedve Stefán. „Mit ártott néked ez a nagy mamlasz? S ki vagy Te egyáltalán?” – folytatta kérdéssorát hősünk, kitartóan fürkészve a hölgy tekintetét. „Adria vagyok. Nevemet a tengerről kaptam, mely tiszta és csendes; azonban fékezhetetlen, ha vihar dúl. Az a helyzet, hogy most éppenséggel vihar dúl, mégpedig fékezhetetlen. Az óriás kicsinységemet nevetség tárgyává tette. Pöttömnek, s jelentéktelennek nevezett. Így esett, hogy erőmmel szerettem volna bizonyítani a mondást, miszerint: Kicsi a bors, de erős. Úgy vélem sikerrel jártam.” – ecsetelte Adria, a paprikás kedvű szépség. E szavak hallatán óriás barátunk vadul bólogatott, de nem tudott megálljt parancsolni a szeméből áradó vízfolyamnak. „Ha így folytatja a vidékünk is tengerré válik, s nem Te leszel itt az egyetlen Adria.” – méltatlankodott Stefán. Hősünk gondolkodott erőst…mi tévő legyen? „Hát persze!” – kiáltott fel. „A rétes, az a megoldás!” – vigyorgott. Megköszörülte torkát, s a következő szavakat intézte az óriásira nőtt emberhez: „Kedves óriás barátom! Nem kell így kétségbe esni. Van számodra egy vigaszom…itt van ni! Hazai rétes…egy piciny falat, s máris megvigasztalódsz!” Az égimeszelő fejét csóválta, s így felelt: „Nem kell nékem a Te parányi édességed, hisz fél fogamra sem elég.” Adria megelégelte a nyájas próbálkozást. Kötelet dobott az óriás fülére, kikapta Stefán kezéből a batyut – hátára kötötte, s felmászott. A fülére érve leült, kicsomagolta a rétest, egyik kezével megragadta a kötelet – lendített magán egy nagyot, majd egyenesen az égimeszelő tátott szájába vetette az eledelt. Pillanatok alatt csend borult a tájra, a légy zümmögését nem lehetett hallani; majd egyszer csak hihetetlen hangzavar töltötte be a teret, az óriás dalra fakadt. A nagy robaj következtében Adria nem tudta tartani a kötelet, s zuhanni kezdett. Stefán bűvös paripájával Adria segítségére sietett. „Micsoda csapatmunka! Köszönöm!” – örvendezett a kalandvágyó leány. „Nagyon szívesen! Adria…én a piciny királyságom nagyságát szeretném megismertetni a nagyvilággal, Te a parányi testedben rejlő erőt szeretnéd megmutatni – azt javaslom, hogy szegődjünk társként egymás mellé.” – indítványozta a vitéz. „Legyen hát.” – lelkesedett Adria.

Hogyan találkozott két főhősünk az Időrablóval? Sikeresen teljesítik küldetésüket? A következő részben kiderül, tartsatok velünk!

Bebarangolnád az Ezer Esztendő Királyságát? Most lehetőséged nyílik rá. 2022. május 29-én (vasárnap) 10 órától nagy ünnepség kerekedik a Királyságban. Sok szeretettel várják Mórahalom apraját-nagyját!