Petőfi emléktábla elhelyezése Mórahalmon

Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg a Petőfi emléktábla elhelyezése Mórahalmon c. projekt (azonosító: 690174/32.). A pályázati program keretében egy Lantos Györgyi szobrászművész által elkészített dombormű került a Vanilla Étterem és Cukrászda falára. A tábla létjogosultságát először a 2022. tavaszától működő Petőfi-klub vetette fel, miszerint szükséges lenne egy méltó megemlékezés Petőfi Sándor alakjáról – emlékhelyet biztosítva a költő korának és a hozzá kapcsolódó eseményeknek. Történelmileg nem tudjuk bizonyítani, hogy Petőfi járt ezen a földön, hiszen Mórahalom 130 éves település. A 19. század elején itt még csak legelők voltak, puszta föld.

Miért éppen a Vanilla épülete? Az étterem és kávézó funkcióját tekintve több szempontból is a fiatalokat célozta meg. Fiatalos szemléletű kávézó, mely közösségi helyként szolgál a fiatal korosztálynak- emlékezve a Pilvax kávéházra. A konyha és étterem az itt tanuló pincér és szakács növendékek gyakorlóhelyeként funkcionál majd, akik jövőbeni tudásukat és munkájukat fogják megalapozni az épület falai között. A tanulók közül nagy számban találhatók határon túliak is, így az emlékhely minden alkalommal ha kikapcsolódni jönnek, ha éppen gyakorlatukat töltik a Vanillában – szembe tűnik, emlékezetre sarkall.

Program plakát